Rozsda ette penge, falra kiszegezve,
Dicső múltunk hol vagy, hol vagy eltemetve?
Kiásunk a sirból kopott büszkeségünk,
Gyalázott zászlaink, megcsonkitott népünk!

Vérző tiz körmünkkel kaparjuk a földet,
Ezen nehéz órán Istenünk segits meg!
Segits meg Istenünk fogytán már erejünk,
Kezedben van sorsunk, mutass jelet nekünk!

Most hóförgeteg támad szép magyar Kárpátnak,
S vad szél járja által a végtelen pusztákat.
Érzem arcomon már jeges fuvallatát,
Tomboló erejét, lángoló haragját.

Kelettől Nyugatig perzsel végig tüze,
Hogy azt, mi rossz e népnek hamuvá eméssze!
Virágba boruljon ez a büszke ország,
És együtt mondjuk újra: ÉLJEN A SZABADSÁG!

Esztendő se múljon dolgozzon a kovács,
Kard kell ide újra, acélos csillogás!
Pengéjét rozsdával ne etesse senki,
Jaj, be keserű, jaj, be szép most Magyarnak lenni!